2012. november 8., csütörtök

Gangnam stílus, a divatban is


Az a helyzet, hogy történelmi pillanatot élünk meg, 2012-ben a Gangnam stílus meghódította a világot.
Hallottatok már róla?

2012. júliusában egy PSY nevű dél-koreai énekes legújabb albumának egyik dala, a Gangnam style, felkerült a világhálóra. Terjedt, mint egy fertőzés, blogról-blogra, közösségi oldalakon profilról, profilra. Szeptemberre hivatalosan bekerülhetett a Guinness rekordok közé is, mint a YouTube történelmének legkedveltebb videója, miután addigra több mint kétmillióan nyomták meg rajta a tetszik gombot.

A Gangnam Style Szöul felkapott Kangnam negyedének életmódjáról szól, mely külsőre ugyan Beverly Hills-hez hasonló, a háttérben azonban súlyos adósságok állnak. Dél-Koreában az 1990-es évek óta hitelből élnek az emberek, sokan a kangnami „álomélet” reményében számos hitelkártyát tartanak fenn a látszat kedvéért. A dal többek között említi a kávézási szokásokat is, hiszen a kangnami nők akár mindennapi szükségleteiket feláldozva, de beülnek a méregdrága kávézókba, luxusruhákba bújnak, hogy fenntarthassák a jólét látszatát.
A dal refrénje, az „oppan Kangnam szuthail” jelentése a „te oppád olyan, mint Kangnam”. Az oppa szó koreában a nők idősebb fiútestvérének megszólítása, de akár a partnerük becézése is lehet. A Kangnam negyed stílusa pedig gazdag és trendi, így tehát már körvonalazódik is az az irónia, amiről PSY énekel.
A klipben látható helyszínek nagy része állítólag valóban Kangnam-ből való és bár arról énekel, hogy ő is mennyire beleillik a környezetébe, valójában egy görbe tükröt állít, kigúnyolva életmódjukat.

Miért lett ilyen sikeres ez a szám? Talán a nyugati világban felkapott sztárok között ható újszerűsége, „lovaglótáncnak” keresztelt, mókás mozgása, kissé monoton, bár fülbemászó zenéje és a klipben felsorakoztatott (helyi) hírességek teszik.

PSY karrierje viszont nemzetközi vizeken is ível, sorra hívják amerikai műsorokba, általunk is ismert sztárokat tanít a lovaglótáncra és lehet nemtetszésünket kifejezni a zenéje iránt, de az kétségtelen, hogy ez a dal sok mindenre lesz hatással a jövőben. Például a divatra is.
Lássuk, mit is jelenthet ez. A kulcsszavak, amiket említettem is már: elegancia, gazdagság, trendiség, luxusruhák, feltűnő színek, csillogás. Barátkozzunk meg vele, mert egész biztos, hogy találkozni fogunk vele az üzletekben, a tévében, és ha nem is vagyunk érte oda, jó, ha legalább felismerjük a stílust. Végül még az is lehet, hogy finomított változata a saját szekrényünkben is felbukkan. 
Az idei Szilveszternek pedig tuti befutója lesz ez a zene, addigra egy csillogó zakót és a lovaglótáncot érdemes elsajátítani, ha mi is trendik szeretnénk maradni!

Ha valaki még nem ismerte volna a klipet, a képre kattintva megnézheti.

1 megjegyzés:

Marcsi írta...

Valóban óriási, elsöprő sikere van a fiatalok körében. Személyesen is tapasztaltam. Egyébként nekem is tetszik!